02. Potyautas

Kelly kiszállt az autóból, és mire odaért a dokkhoz, ahol Adamsen és Aleshán kívül még a személyzet néhány tagjai is várakozott, lehetett látni a közeledő hajót. A lány nem igazán foglalkozott azzal, hogy most mi is lesz, vagy kit hoz magával a hajó, őt csupán az érdekelte, hogy kiutat találjon innen, és a szigetet csak hajóval, vagy repülővel lehet elhagyni. Helikoptert nem tud vezetni, így maradt a hajó.

Elképzelte, hogy kiszökik az intézményből, és fellopózik az egyik hajóra, amely róla mit se sejtve útnak indul a szabadság felé. Azonban ez az ötlet túl egyszerű lenne. Meg kell akadályoznia, hogy utána jöjjenek, és tönkre kell tennie az egész „hozzuk-vissza-a-dinoszauruszokat” programot, mielőtt még valami olyat tesznek, amit már nem lehet visszavonni. Mielőtt létrehoznak egy újabb szörnyeteget. Már ha eddig nem hoztak létre. Értesítenie kell az Amerikai Államokat, hogy tegyenek valamit, akármit.

Egy hangos hajókürt kiszakította Kellyt a merengéséből, mire a hajóra szegezte a tekintet, amely egyenletes sebességgel közeledett a kikötő felé.

- Miért vállaltam el én ezt? – kérdezte magától Alesha hangosan.

- Mert nem volt más választásod! – mutatott rá a lényegre Adams.

- Ez igaz! – élénkült fel a nő. – Nem én akartam ezt!

- De mégis te szívod meg! – tette hozzá Kelly.

Alesha halálra válltan meredt rá, míg Adams, azzal a tipikus katonai, „ha-nem-fogod-be-beledoblak-a-tengerbe” tekintettel nézett rá. Kelly védekezően felemelte a kezét, és hátrált egy lépést.

- Ez is igaz! – mondta a nő még mindig rémülten.

A lány úgy érezte elszúrta, és azonnal bűntudata támadt.

- Ne aggódj! – lépett oda a nőhöz, és a vállára tette a kezét. – Bár nem tudom, hogy miben, de segíteni fogok neked. Ha hozzád osztották be, akkor az azt jelenti, hogy hozzám is. Szóval kedvenc dokim, olyan elviselhetetlen leszek vele, hogy ideje se lesz azzal foglalkozni, hogy mibe is csöppent. Hidd el nekem, hogy tudok olyan is lenni.

- Ez igaz! – mondta Adams a tengert bámulva.

Kelly hirtelen mozdulattal vállon csapta, mire a katona értetlenül nézett rá, majd elnevette magát. A lány azonban nem hagyta abba, addig ütötte, amíg meg nem fájdult a keze. Jól esett kiadni magából a feszültséget. Adams meg se próbált védekezni, csak nevetett a lány reakcióján. Mint egy báty – gondolta magában Kelly. Gondolatban fejbe vágta magát, és nem értette, honnan jött ez a gondolata. Talán mert mostanában a fiatal katona egyre közvetlenebb, és néha napján kedvesebb vele. Kellyben azonnal beindult a védekező funkció, és minden érzelmet elzárt magában. Nem hagyhatta, hogy az érzelmei befolyásolják. 

Ha hagyja, ismét lenne mit elveszítenie, és még egy megpróbáltatást nem élne túl ép lélekkel.

Jenson rátámaszkodott a korlátba, és hagyta, hogy a szél összekócolja a haját. Nézte, ahogy a tenger fodrozódik a hajó oldalánál, és arra gondolt, hogy mire is vállalkozott. A professzor nem mondott semmi konkrétumot, de ő még így is sejtette, hogy hova küldi gyakorlatra. Apró információmorzsákból megtudta, hogy a Nublar szigetre küldik, és hogy ott a nővérével fog együtt dolgozni.

A nővérével, akit már négy éve nem látott. A két testvér jobban hasonlított egymásra, mint azt bárki gondolta volna. Mind a ketten a tudománynak éltek egészen kicsi koruk óta, és mindent megtettek, hogy beteljesítsék az álmukat, hogy tudósok legyenek. Ebbe a mindenbe beletartozott az is, hogy Alesha, amint lehetősége volt rá, otthagyta a meleg családi fészket, és kirepült egyenesen egy hatalmas cég karmai közé, ahonnan nem is tudott többé kiszabadulni. A kapcsolatot majdnem teljesen megszakította a családjával. A szülei annyira megsértődtek rá, hogy a legutolsó e-mailjükben megírták, hogy mostantól nem szeretnék, hogy hazajöjjön, nem mintha eddig megtette volna. 

Jenson azonban nem adta fel olyan hamar. Ő még próbálta tartani a kapcsolatot a nővérével, de ez egyre nehezebben ment. Alesha mindig arra hivatkozott, hogy sok a munkája, hogy valami fontos projektben van benne, és végül már annyira magába szippantotta a cég és a tudomány, hogy egyetlen egy e-mailre se válaszolt. Teljes mértékben megszakította a kapcsolatot az öccsével. Ez két éve történt.

Merengéséből a hajókürt rángatta ki, és éppen időben nézett fel, hogy lássa, amint egy Pteranodon a tenger felett szállva vadászik. A csőre alsó felét a vízbe merítette, és amit talált egy halat, összezárta, felemelkedett, és elrepült a sziget felé. A hajót még csak meg se nézte.

- Azta! – hallatszott egy hang Jensen háta mögött, mire a srác megfordult. 

- Mégis felimádkoztad magad a hajóra? – kérdezte legjobb barátját.

Tudta, hogy haragudnia kéne rá, de egyszerűen nem tudott. Alesha után ő volt az egyetlen olyan ember, aki megértette és kiállt mellette még akkor is, amikor a szülei úgy döntöttek, hogy Jensen a nővére példáját követve szintén el fog tűnni az életükből, és ezt megelőzendően megmondták neki, hogy választania kell. Vagy ők, vagy a tudomány. 

Sose volt valami fényes a viszonya a szüleivel, akik istenfélő emberek lévén nem hittek a tudományban, és soha nem is támogatták a gyermekeiket. A döntés azonban még így is nehéz volt, hiszen szerette a szüleit, de nem akarta feladni az álmait. Végül a tudomány győzött.

Steven odaállt barátja mellé, és vigyorogva nézte az egyre jobban közeledő szigetet. Jenson gyakran elgondolkozott azon, hogy vajon barátja honnan szedi ezt a nagy magabiztosságát, amivel szinte mindent el tudott érni. Csak rá kellett néznie egy-egy emberre és azok szinte azonnal megtették neki azt, amit szeretne. Néha persze be kellett vetnie vagyonos családját is, de nélkülünk is mindent megkapott volna. Jenson nem ismert egyetlen egy olyan lányt se, aki nem szeretett volna bele Stevenben, amikor az megszólalt, vagy elmosolyodott. A kisugárzása mindenkit megragadott, és nem engedett. 

- Még szép! Ezt sose hagytam volna ki! – mondta a Steven vigyorogva. 

Jenson elmosolyodott barátja jókedvén, és nem tette szóvá, amit mind a ketten nagyon jól tudnak. A szigetre könnyű eljutni, na de ott maradni, az az igazi kihívás. Steven nincs benne a gyakornok programban, így elég sanszos, hogy szinte azonnal vissza is küldik Amerikába. 

Kelly nézte, ahogy a matrózok elvégzik a kikötéshez szükséges feladatokat, majd leeresztik a lépcsőt, amint az utasok szállnak le. Mellette Alesha az ujjait tördelte és már sebesre rágta a száját. Nem tudott megállni egy helyben, ide-oda mozgott.

- Jön! – mondta a nő szinte alig hallhatóan.

Kelly a leszállók felé pillantott és szinte azonnal kiszúrta Alesha öccsét. Nem mintha annyira hasonlított volna a testvérére, de a tartása, és ahogy kémlelte a partot nagyon hasonlított a nőére. Mellesleg pedig csak két ember szállt le, és másikról sütött, hogy semmi köze sincs Aleshához. Onnan, ahol Kelly állt tisztán lehetett látni az arcán szétterülő mosolyt, míg a másik komoly tekintettel nézett maga elé.

- Ki a másik? – kérdezte Adams gyanakodva. – Nem arról volt szó, hogy csak egy gyakornok lesz?

- Nem tudom, lehet, hogy megváltozott a terv és nekünk senki nem szólt – mondta Alesha, de látszott rajta, hogy ez most egyáltalán nem érdekelte.

Kelly látta, hogy a nő hezitál, nem tudja, hogy mit csináljon, ezért egy kicsit megtolta, mire elindult. Adams és a lány egy darabig nézték, ahogy közeledik a hajó felé, majd egymásra néztek.

- Szerintem nekünk is mennünk kéne – mondta Adams.

- Szerintem is – helyeselt Kelly, majd elindultak a nő után, aki addigra már odaért a fiúk elé.

- Üdv a Nublar szigeten! – tárta szét a karjait Alesha és kipréselt magából egy műmosolyt.

Kelly érezte, hogy ez így nem lesz a legjobb, de egyelőre nem szólt egy szót se, hagyta, hogy a nő intézze el a dolgot.

- Helló! – mondta a vigyori, még mindig töretlen jókedvvel. – Steven Hill vagyok!

- Te nem vagy benne az aktában! – mondta Adams ellenségesen és olyan tekintettel nézett szegény srácra, hogy annak az arcáról eltűnt a mosoly.

Steven végigmérte Adamset és a szemében különös fény villant, amikor újra az arcába nézett.

- Biztos kihagytak! – mondta féloldalas mosollyal.

- Azt nem hiszem!

A hangulat kezdett egyre fagyosabb lett. Kelly érezte, hogy itt az ideje, hogy csináljon valamit.

- Kedves ide tévedő idegenek, üdv dili szigeten, ahol az ember azt hiszi, hogy istent játszhat, pedig már egy párszor bebizonyosodott, hogy ebben szörnyen könnyen eltudnak bukni! – A lány úgy vigyorgott, mint egy idióta és valóban annak érezte magát, de ha ezt kell tennie, hát ezt fogja tenni. – Én vagyok az ügyeletes kísérleti alany, habár ezt mindenki bőszen tagadja, de a tény az tény. Egyébként Kelly a nevem. Ő itt – mutatott Adamsre – az ügyeletes mogorva fickó, aki néha az én börtönőröm. Őt Jared Adamsnek hívják. Ez a bájos hölgy itt mellettem pedig nem más, mint Alesha Silverman az én kedvenc dokim, de ezt te – most a nő testvérére mutatott – biztos tudod, hiszen a testvéred. Te meg – mutatott Stevenre – az az ember vagy, akit Adams seggbe fog rúgni, ha nem mondod el, hogy mi a fenét keresel itt!

Amikor Kelly befejezte mindenki kikerekedett szemekkel nézett rá, aztán egyszer csak Steven elkezdett nevetni. Most mindenki őt nézte. Mikor ezt észrevette, visszafogta magát és faarccal nézett a többiekre.

- Jenson vagyok – mondta a másik fiú.

Mikor Kelly rá figyelt, Jenson egyenesen a szemében nézett, és a tekintetében volt valami, ami a lány arra késztette, hogy Alesha mögé bújjon, de ezt nem tehette. Segíteni kellett. Már csak azt nem értette, hogy miért mindig neki. 

Fejével a nő felé intett, mire Jenson odakapta a tekintetét, és elmosolyodott.

- Örülök, hogy látlak! – mondta kedvesen, mire a nő egy kissé fellélegzett, majd odalépett a fiúhoz és megölelte.

A nagy testvéri egyesülést követően mind az öten visszaültek az autóba. Még Steven is, habár Adams nagyon tiltakozott, de Alesha megmondta neki, hogy majd a központban eldöntheti, hogy mit csináljon a potya utassal.