00. Prológus

– Kelly!

A lány próbálta beazonosítani a hang forrását, de abban a nagy felfordulásban ez nehéz volt. Az emberek össze-vissza löködték, és belesikoltoztak a fülébe. Már-már attól tartott, hogy megsüketül, amikor egy kéz megragadta, és berángatta egy hamburgeres pultja mögé. Eddig is annyira melege volt, hogy alig kapott levegőt, és akkor még berángatják egy sütő elé.

– Mi történt? – kérdezte, és ránézett legjobb barátnőjére.

– Nem láttad? – kérdezte Spencer hitetlenkedve.

Kelly értetlenül nézett a lány szemébe. Vajon miről beszél? Ő csak azt vette észre, hogy az összes ember megbolondult. Az egyik pillanatban még mindenki a melegre panaszkodott a következőben meg kiabálni, és futkosni kezdtek. A nagy lökdösődésben elsodródott a családjától és Spencertől. Már épp azon volt, hogy megkérdezze, mégis mit nem látott, amikor egy hatalmas gúla alakú valami tört be a sütő felett. Gondolkodás nélkül vetette magát hasra, ám azonnal a hátára is fordult, hogy megnézze mi történt.

Majdnem felsikoltott az elé kerülő látványtól, de a szájára tapasztotta a kezét. Próbált nem sírni, de a könnyeinek nem tudott parancsolni. Egy pillanatra elhomályosították a látását, csak hogy utána újra kitisztulhasson. Spencer halálra vált tekintettel nézett a semmibe, a gúla alakú valami – Kelly most már be tudta azonosítani, egy csőr volt – beleállt a lány mellkasába, felnyársalva ezzel. A Pteranodon kihúzta a csőrét a lányból, aki ettől a padlóra hullott, élettelenül. Az állat megpróbálta kihalászni zsákmányát, ám hatalmas fejét nem tudta eléggé elfordítani ahhoz, hogy elérje a halott lányt. Pár sikertelen próbálkozás után feladta, és elrepült másik áldozat után kutatva.

Kellynek most már patakokban folyt a könnye, és meg kellett törölnie a szemét ahhoz, hogy lásson valamit. Lassan felült, és óvatosan kikukucskált a hamburgeres sütője felett. Most már az se érdekelte, hogy melege van. Ez idáig semmit nem látott, aztán egy hatalmas test repült el a hamburgeres előtt. Kelly azonnal visszafeküdt. Elfordította a fejét, és ránézett Spencer arcára.

Soha nem fogja majd elfejeltetni a látványt. A lány szája nyitva volt, nyitott szemében a meglepetés szikrája ragadt meg. Kellynek ismételten patakokban kezdett folyni a könnye, és erőt vett magán, hogy ne sikítson kínjában. A szeme láttára gyilkolta meg a legjobb barátnőjét egy három méteres őshüllő. Életében először elátkozta John Hammondot, amiért annak eszébe jutott az eszement ötlet, hogy hozzák vissza a már régen kihalt fajokat az életbe. Ezelőtt mindig úgy gondolta, hogy ő a legjobb ember, aki valaha a földön élt, azonban most már örül, hogy nem található az élők között. Máskülönben megkeresné, és kitekerné a nyakát.

Gyilkos indulatok borították be Kelly fejét, és legszívesebben megint felkiáltott volna, azonban most nem bánattól, hanem a haragtól.

Odamászott legjobb barátnője mellé, és megsimogatta a még meleg arcát.

– Meg fogom bosszulni a halálodat, Spencer! Ezt megígérhetem. – Kelly hangja elcsuklott.

Összeszedte magát, és egyesével becsukta a lány szemeit. Mikor ismét felemelte a kezét, hogy letörölje arcáról a könnyeket, észrevette, hogy véres a keze. Lenézett a földre, és rájött, hogy Spencer vérében fekszik. Gyorsan arrébb gurult, nem azért, mert irtózott a vértől, hanem mert tudta, hogyha még jobban összekeni magát, az illata olyan lesz a ragadozók számára, mint a vacsorára hívó hang, ő pedig nem szándékozott meghalni. Élnie kellett, hogy megbosszulja Spencert.

Kelly felült az ágyában. Az arca nedves volt. A könnye összekeveredett az izzadsággal. Már megint újraálmodta a történteket. Valamikor annak a napnak más emlékei jönnek vissza, de legtöbbször legjobb barátnője halálát éli újra. A szülei is meghaltak, azonban őket nem látta. Nem látta a holttestüket, ám az orvosok biztosak voltak benne, hogy az ő hullájuk is ott hever a többi között. Amikor követelni kezdte, hogy megnézhesse őket, nem engedték meg, mondván nem akarják traumának kitenni. Nem adta fel, és megpróbált beszökni abba a szobába ahol a holttestek hevertek, de egy katona elkapta, és bezárta egy tárgyalóterembe. Kelly hiába verte az ajtót, senki nem segített neki. Két órával később jött vissza a katona egy orvos kíséretében. Addigra Kelly olyan sokkos állapotba került, hogy össze-vissza motyogott, és megtámadta az orvost. Amikor legközelebb felébredt egy korházi szobában találta magát, lekötözve.

Kelly megrázta a fejét, hogy visszatérjen a valóságba, majd kikelt az ágyból, és bement a fürdőszobába. Ott is, mint a szobájában, minden halványzöld volt. Mikor megkérdezte, hogy ezzel mit akartak elérni, azt válaszolták, hogy a zöldnek nyugtató hatása van az emberi idegrendszerre.

Megmosta az arcát, majd belenézett a tükörbe. Szörnyű állapotban volt. A haja kócosan meredt össze-vissza, a bőre sápadt volt, a szeme alatt karikák éktelenkedtek. Kelly sóhajtott egyet, majd levette a fésűt a polcról, és kifésülte a haját. Amikor végzett, visszament a szobába. Terveivel ellentétben, nem feküdt vissza aludni. Logikusan meggondolva, semmi értelme nem lett volna. Helyette odalépett az ablakhoz, és felnézett az égre. Éppen akkor repült el egy Pteranodon csapat a tenger felé. Bár most már nem kezdett el kiabálni, mikor meglátott egyet, azért a szíve mindig összeszorult. Nagyon is tisztában van azzal, hogy nem az őshüllők a hibásak azért, ami a szüleivel és Spencerrel történt. Nem ők kérték, hogy teremtsék újra őket.

A lány visszament az ágyára, és ráült. Körülnézett a szobában, amit most már úgy ismert, mint a tenyerét. Lassan két éve lakik itt, és csak két hónapja tudta rávenni a vezetőséget, hogy engedjék ki innen. Látni akarta, hogy mi folyik körülötte. Egész addig csak ezt a szobát, és a labort látta, ahol mindenféle injekciókat adtak be neki, vagy éppen vért vettek tőle. Soha nem tudott megszabadulni a gondolattól, hogy ő egy kísérleti patkány, habár ezt mindenki bőszen tagadja.

Volt valamilyen hormon a szervezetében, amitől az őshüllők máshogy viselkednek a közelében, és a legfurcsább, hogy megértik, amit akar, és meg is teszik neki. Az utolsóra csak nemrégen jött rá, és semmi pénzért nem akarta ezt elárulni senkinek. Még a végén visszazárják a szobájába, mert rájönnek, hogy feltudja ezt használni ellenük. Azonban azt tudják, hogy a dinoszauruszok nem bántják, sőt még egy kis ujjal se érnek hozzá. Ki akarják használni Kelly ezen tulajdonságát, ezért kezdtek el vele kísérletezni. Minden áron fel akarják használni ezt a hormont, azonban nem tudják, hogy mi termeli, így arra se jöttek rá, hogyan tudnák ők maguk előállítani.

A lánynak soha nem volt beleszólása a dologba, gyakorlatilag fogva tartják. Miután magához tért a korházi szobában, egy férfi lépett oda hozzá. Tapintatosan vázolta a helyzetet. Elmagyarázta, hogy egy ideig itt kell még maradnia, hogy felgyógyuljon. Akkor még nem tudtak a hormonról. Miután egy véletlen baleset nyomán tudomást szereztek róla, ugyanaz a férfi visszajött hozzá, és megkérte arra, hogy maradjon a szigeten. Már hogyha az megkérésnek számít, hogy érzelmi terrorral vette rá arra, hogy belegyezzen a dologba.

Így hát maradt, mert nem volt választása, de mindig az volt a célja, hogy egyszer megszökik innen. Most, hogy már tudomása van arról, hogy ha akarja, irányíthatja az őshüllőket, eljött a megfelelő idő. Elkezdheti megtervezni a szökését.