– Kelly!
A lány próbálta beazonosítani a hang forrását, de abban a
nagy felfordulásban ez nehéz volt. Az emberek össze-vissza löködték, és
belesikoltoztak a fülébe. Már-már attól tartott, hogy megsüketül, amikor egy
kéz megragadta, és berángatta egy hamburgeres pultja mögé. Eddig is annyira
melege volt, hogy alig kapott levegőt, és akkor még berángatják egy sütő elé.
– Mi történt? – kérdezte, és ránézett legjobb barátnőjére.
– Nem láttad? – kérdezte Spencer hitetlenkedve.
Kelly értetlenül nézett a lány szemébe. Vajon miről beszél? Ő
csak azt vette észre, hogy az összes ember megbolondult. Az egyik pillanatban
még mindenki a melegre panaszkodott a következőben meg kiabálni, és futkosni
kezdtek. A nagy lökdösődésben elsodródott a családjától és Spencertől. Már épp
azon volt, hogy megkérdezze, mégis mit nem látott, amikor egy hatalmas gúla
alakú valami tört be a sütő felett. Gondolkodás nélkül vetette magát hasra, ám
azonnal a hátára is fordult, hogy megnézze mi történt.
Majdnem felsikoltott az elé kerülő látványtól, de a szájára
tapasztotta a kezét. Próbált nem sírni, de a könnyeinek nem tudott parancsolni.
Egy pillanatra elhomályosították a látását, csak hogy utána újra
kitisztulhasson. Spencer halálra vált tekintettel nézett a semmibe, a gúla
alakú valami – Kelly most már be tudta azonosítani, egy csőr volt – beleállt a
lány mellkasába, felnyársalva ezzel. A Pteranodon kihúzta a csőrét a lányból,
aki ettől a padlóra hullott, élettelenül. Az állat megpróbálta kihalászni
zsákmányát, ám hatalmas fejét nem tudta eléggé elfordítani ahhoz, hogy elérje a
halott lányt. Pár sikertelen próbálkozás után feladta, és elrepült másik
áldozat után kutatva.
Kellynek most már patakokban folyt a könnye, és meg kellett
törölnie a szemét ahhoz, hogy lásson valamit. Lassan felült, és óvatosan
kikukucskált a hamburgeres sütője felett. Most már az se érdekelte, hogy melege
van. Ez idáig semmit nem látott, aztán egy hatalmas test repült el a
hamburgeres előtt. Kelly azonnal visszafeküdt. Elfordította a fejét, és
ránézett Spencer arcára.
Soha nem fogja majd elfejeltetni a látványt. A lány szája
nyitva volt, nyitott szemében a meglepetés szikrája ragadt meg. Kellynek
ismételten patakokban kezdett folyni a könnye, és erőt vett magán, hogy ne
sikítson kínjában. A szeme láttára gyilkolta meg a legjobb barátnőjét egy három
méteres őshüllő. Életében először elátkozta John Hammondot, amiért annak eszébe
jutott az eszement ötlet, hogy hozzák vissza a már régen kihalt fajokat az
életbe. Ezelőtt mindig úgy gondolta, hogy ő a legjobb ember, aki valaha a
földön élt, azonban most már örül, hogy nem található az élők között.
Máskülönben megkeresné, és kitekerné a nyakát.
Gyilkos indulatok borították be Kelly fejét, és
legszívesebben megint felkiáltott volna, azonban most nem bánattól, hanem a
haragtól.
Odamászott legjobb barátnője mellé, és megsimogatta a még
meleg arcát.
– Meg fogom bosszulni a halálodat, Spencer! Ezt megígérhetem.
– Kelly hangja elcsuklott.
Összeszedte magát, és egyesével becsukta a lány szemeit.
Mikor ismét felemelte a kezét, hogy letörölje arcáról a könnyeket, észrevette,
hogy véres a keze. Lenézett a földre, és rájött, hogy Spencer vérében fekszik.
Gyorsan arrébb gurult, nem azért, mert irtózott a vértől, hanem mert tudta,
hogyha még jobban összekeni magát, az illata olyan lesz a ragadozók számára,
mint a vacsorára hívó hang, ő pedig nem szándékozott meghalni. Élnie kellett,
hogy megbosszulja Spencert.
Kelly felült az
ágyában. Az arca nedves volt. A könnye összekeveredett az izzadsággal. Már
megint újraálmodta a történteket. Valamikor annak a napnak más emlékei jönnek
vissza, de legtöbbször legjobb barátnője halálát éli újra. A szülei is
meghaltak, azonban őket nem látta. Nem látta a holttestüket, ám az orvosok
biztosak voltak benne, hogy az ő hullájuk is ott hever a többi között. Amikor
követelni kezdte, hogy megnézhesse őket, nem engedték meg, mondván nem akarják
traumának kitenni. Nem adta fel, és megpróbált beszökni abba a szobába ahol a
holttestek hevertek, de egy katona elkapta, és bezárta egy tárgyalóterembe.
Kelly hiába verte az ajtót, senki nem segített neki. Két órával később jött
vissza a katona egy orvos kíséretében. Addigra Kelly olyan sokkos állapotba
került, hogy össze-vissza motyogott, és megtámadta az orvost. Amikor
legközelebb felébredt egy korházi szobában találta magát, lekötözve.
Kelly megrázta a
fejét, hogy visszatérjen a valóságba, majd kikelt az ágyból, és bement a
fürdőszobába. Ott is, mint a szobájában, minden halványzöld volt. Mikor
megkérdezte, hogy ezzel mit akartak elérni, azt válaszolták, hogy a zöldnek
nyugtató hatása van az emberi idegrendszerre.
Megmosta az arcát,
majd belenézett a tükörbe. Szörnyű állapotban volt. A haja kócosan meredt
össze-vissza, a bőre sápadt volt, a szeme alatt karikák éktelenkedtek. Kelly
sóhajtott egyet, majd levette a fésűt a polcról, és kifésülte a haját. Amikor
végzett, visszament a szobába. Terveivel ellentétben, nem feküdt vissza aludni.
Logikusan meggondolva, semmi értelme nem lett volna. Helyette odalépett az
ablakhoz, és felnézett az égre. Éppen akkor repült el egy Pteranodon csapat a
tenger felé. Bár most már nem kezdett el kiabálni, mikor meglátott egyet, azért
a szíve mindig összeszorult. Nagyon is tisztában van azzal, hogy nem az
őshüllők a hibásak azért, ami a szüleivel és Spencerrel történt. Nem ők kérték,
hogy teremtsék újra őket.
A lány visszament az
ágyára, és ráült. Körülnézett a szobában, amit most már úgy ismert, mint a
tenyerét. Lassan két éve lakik itt, és csak két hónapja tudta rávenni a
vezetőséget, hogy engedjék ki innen. Látni akarta, hogy mi folyik körülötte.
Egész addig csak ezt a szobát, és a labort látta, ahol mindenféle injekciókat
adtak be neki, vagy éppen vért vettek tőle. Soha nem tudott megszabadulni a
gondolattól, hogy ő egy kísérleti patkány, habár ezt mindenki bőszen tagadja.
Volt valamilyen hormon
a szervezetében, amitől az őshüllők máshogy viselkednek a közelében, és a
legfurcsább, hogy megértik, amit akar, és meg is teszik neki. Az utolsóra csak
nemrégen jött rá, és semmi pénzért nem akarta ezt elárulni senkinek. Még a
végén visszazárják a szobájába, mert rájönnek, hogy feltudja ezt használni
ellenük. Azonban azt tudják, hogy a dinoszauruszok nem bántják, sőt még egy kis
ujjal se érnek hozzá. Ki akarják használni Kelly ezen tulajdonságát, ezért
kezdtek el vele kísérletezni. Minden áron fel akarják használni ezt a hormont,
azonban nem tudják, hogy mi termeli, így arra se jöttek rá, hogyan tudnák ők
maguk előállítani.
A lánynak soha nem
volt beleszólása a dologba, gyakorlatilag fogva tartják. Miután magához tért a
korházi szobában, egy férfi lépett oda hozzá. Tapintatosan vázolta a helyzetet.
Elmagyarázta, hogy egy ideig itt kell még maradnia, hogy felgyógyuljon. Akkor
még nem tudtak a hormonról. Miután egy véletlen baleset nyomán tudomást
szereztek róla, ugyanaz a férfi visszajött hozzá, és megkérte arra, hogy maradjon a szigeten. Már hogyha az megkérésnek
számít, hogy érzelmi terrorral vette rá arra, hogy belegyezzen a dologba.
Így hát maradt, mert
nem volt választása, de mindig az volt a célja, hogy egyszer megszökik innen.
Most, hogy már tudomása van arról, hogy ha akarja, irányíthatja az őshüllőket,
eljött a megfelelő idő. Elkezdheti megtervezni a szökését.
AAA :D
VálaszTörlésHű. Hát. Ez. Valami. Eszméletlen. Jó. Lett.
(És az eleje nagyon szívszorítóra sikerült :cc ;) )
Ennyit tudok hozzáfűzni :D
Köszi. :D
TörlésKedves Blair!
VálaszTörlésMiután láttam, hogy milyen fanfictionnal fogsz előrukkolni kíváncsian vártam a kezdetét a projektnek és most gyorsan rá is vetettem magam a Prológusra, amint megláttam.
Bevallom teljesen más, mint amire számítottam, de ez kellemes meglepetést jelent. Érdekes felvetés ez a hormonos dolog és úgy az egész, hogy pár év eltelt és őshüllők repkednek az égen. Szóval sikerült felcsigáznod. :)
Csak pár dolgot jegyeznék még meg, amik lehet, hogy csak nekem tűntek furcsának: az egész szöveg múlt időben van írva, de egy-két helyen lemaradt a toldalék és az a mondatrész jelen idejűre sikeredett.
Pár vessző hibát is felfedeztem, de az nem olyan nagy gond.
Valamint az elején a lány érzéseivel nem tudtam még teljesen mit kezdeni, mert a nagy kavalkádban először az életét félti, aztán a barátnője halálán döbben le teljesen, utána pedig bosszút esküszik. Kicsit sok érzésváltás ilyen rövid szövegen belül. Én a bosszúesküvést későbbre tenném, amikor már átgondolt mindent, mert abban a pillanatban amikor megölnek valakit mellettem nem biztos, hogy a sokktól azonnal - vagy legalábbis két percen belül - a bosszúra gondolnék. Először még fel kell dolgozni és a saját körülményeit is mérlegelni kell (pl mi lehet a szüleivel - a későbbiekben kiderül számunkra, hogy a szülei meghaltak, de az elején alig gondol rájuk, csak a barátnőjéről van szó), hogy mégis mi legyen - de természetesen ez megint csak egyéni véleményt, nem biztos, hogy mindenki egyet ért velem. :)
De elég a negatívumokból, annyi biztos, hogy várom a folytatást és olvasni is fogom. ;)
Üdv, Kim H. Angel
Szia! :)
TörlésElőször is köszönöm az őszinte választ, a múlt idő/jelen időre pedig oda fogok figyelni. :)
Az érzésekkel kapcsolatban, az a helyzet, hogy én pont így reagálnék. :D Legalábbis amennyire ismerem magam. :D
És még egyszer köszönöm. :)
Ahhwww!! 💜💜
VálaszTörlésFantasztikusan baromi jó lett!!
Az elején a történet nagyon megható.
Alig várom a folytatást!!
Ölel, Gab
Köszönöm. :)
TörlésJézusom! Ez frenetikusan jó lett! ����
VálaszTörlésAnnyira várom már a folytatást!
Köszönöm. :)
Törléshttp://averyaboldogsagutjan.blogspot.hu/2016/02/dij.html?showComment=1456068958099&m=1
VálaszTörlésDijjat kaptál! Itt érheted el! ☝
Köszönöm. :)
Törlés